Általános információk (BA kínai minor szakirány)
A kínai minor szakirányt a kétciklusú képzési rendszerben az ELTE nem kínai szakirányos hallgatói vehetik fel. A minor azoknak ajánlott, akik érdeklődnek a kínai nyelv és kultúra iránt, de elsődleges szakirányuk nem ez. Különösen érdemes más keleti nyelvek hallgatóinak felvenniük. A kínai minor időtartama 6 félév, összesen 50 kredit szerezhető rajta.
A minor tartalmazza a kínai szakirány összes modern kínai nyelvóráját, valamint az országismereti, kultúrtörténeti órák többségét. Így a minort elvégzők biztos nyelvtudásra és kulturális alapismeretekre tehetnek szert, melyek révén a kínai szakos mesterképzésbe (MA) is beléphetnek.
Az órák tartalma, helye és időpontja megegyezik a kínai szakirányos órákéval, azzal a különbséggel, hogy a minoros hallgatóknak nem kell az összes szakirányos tanegységet elvégezniük. (A BA tanegységek menüpontban csillaggal jeleztük a különbséget.)

